Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Még együtt vannak!



Nemrég, a színész, Jung Suk Won tisztázott minden pletykát az énekes dívával, Baek Ji Younggal való kapcsolatáról.

Az SBS One Night TV Entertainment műsor alatt, Jung Suk Won említést tett a kapcsolatukról, “Sok emberrel találkozom… egyszerűen csak egymásra kattantunk.”

Azt is mondta, hogy az emberek már nem szólítják “Baek Ji Young emberének,” de mondta, “A cím nem fontos. Csak hálás vagyok, hogy a legjobbat tudom hozni a munkában, amit csinálok”

Etenkívül a sznész azt is kijelentette, hogy még mindig randiznak:, “Nem említettem semmit a Tv-ben vagy a műsorokban. Ezért robbanhattak ki a pletykák, de még mindig együtt vagyunk.”

A pletykákat illetően Baek Ji Young először a Thank You-ban fedte fel, hogy még tervezi a házasságot. Azt mondta: “Mások a nézőpontjaink, hogy hová szeretnénk menni.” Egyébként ugyanolyan szédítően beszélt a barátjáról, így a nézők egy másik oldalát is megismerhették az énekesnek.

 

~ 2013. április 15. - Sunny ~

 

Új sorozat

Újabb sorozat ismertető, ezt a sorozatot ma kezdik el vetíteni.

Wonderful Mama

Vetítés kezdete: április 13, minden szombaton és vasárnap 20:45-kor az SBS-n, műfaj: romantikus családi vígjáték részek száma: 50

A történet egy uzsorás anyjáról, Yoon Bok Heeről (Bae Jong Ok), egy küzdő nőről szól, aki aki egy kis piaci standról elmegy dolgozni a több millió wont érő épületekhez. Csakhogy Alzheimer kórban szenved ezért minél előbb fel kell nevelnie 3 gyermekét (Jung Yoo Mi, Kim Ji Suk & Park Bo Geum) mielőtt, mindent elfelejt.
Eközben, Jang Hoon Nam (Jung Gyu Woon) a második fiú a családban és saját ruhagyára van. Fiatalon vesztette el a szüleit és a süket bátyjával él együtt. Ekkor találkozik  a gyárban a dizájner, Go Young Chaeval (Jung Yoo Mi), aki Yoon Bok Hee legidősebb lánya. Eleinte sokat vizátnak, de később beleszeretnek egymásba.

 

~ 2013. április 13. - Sunny ~

 

Példamutató katona: Yoo Seung Ho



Yoo Seung Ho március elején állt be a hadseregbe. Miután befejezte az alapképzést, a 27. kutató zászlóaljhoz rendelték, amely a legelismertebb zászlóalj Koreában. Az április 11.-ei ceremónia után egy új záaszlóaljhoz csatlakozott, hogy speciális képzésben vegyen részt, mielőtt megkapja a végső megbízását. 

Az internetezők nagyon büszkék Seung Hora. Néhány megjegyzés: "Ő egy igazi szolgálatban lévő katona, nem úgy mint a többi híresség, aki csak megjátsza... Mi a fenét csinálnak mégis? Oh Jong Hyuk és Yoo Seung Ho fantasztikus." Oh Jong Hyuk is a kutató zászlóaljban szolgál.

 

~ 2013. április 12. - Sunny ~

 

When a Man Loves vs. IRIS



A KBS IRIS 2-je után jött az MBC When a Man Loves című sorozata, ami a második helyre szorította ki az IRIS 2-t.

A When a Man Loves nézettsége 11,4-re emelkedett, míg az IRIS-é visszaesett 9,7-re.  Még rosszabb hír, hogy az SBS All About My Romance című drámája csak 5,5-t ért el.

 

~ 2013. április 12. - Sunny ~

 

Gyönyörű színésznők és a BIG BANG



Népszerű színésznők, mint Song Hye Gyo, Go Hyun Jung, Han Ga In, és még Kim Yoo Jung is jelenleg BIG BANG-itiszben szenvednek. Nyilvánossan be is jelenteteték, hogy nagy rajongói a Big Bang-nek. A Winter the Wind Blows interjú alatt jelentette be Song Hye Gyo revealed, ”Én szeretem a Big Bang-et, ők a legjobbak. Mikor hallgatom őket, feltöltődök energiával. Az a szabadság, amit mutatnak, olyan vonzó. Sajnos még egy koncertjükre sem jutottam el.

De az első színész nő, aki bevallotta rajongását a BIG BANG felé, az Han Ga In volt, mikor felfedte, hogy a telefonja tele van Big Bang-es képekkel. Még a háttérképén is G-Dragon szerepelt, és kijelentette, hogy "Ő a legnagyobb Big Bang fan." Még GD múlt havi konvertjére is elment, a VIP szurkolók vették észre.

Go Hyun Jung is bejelnetette, hogy személyesen hívta meg a Big Bang-et a talk showjába, a GO Showba. A gyártási igazgató mondta, hogy, “Go Hyun Jung MC szereti a Big Bang számait és mivel annyira érdeklődik utánuk, hogy még a showba is megtudták hívni őket.” És itt még nincs vége a Big Bang imádatnak, Go Hyun Jung gyerekszínészként T.O.P-t választotta az ideális pasinak.

A Big Bang tagok persze nagyon hálsáak a színésznők támagoatásáért, de meg voltak lepődve, mikor meglátták őket a koncerten.

 

~ 2013. április 12. - Sunny ~

 

Jung Il Woo szerződésének VÉGE!



A Soop többé nem foglalkozik Jung Il Wooval! A szerződése nemrég járt le, és ahelyett, hogy megújították volna, ott hagyta az ügynökséget.

A Soop viszont, reméli, hogy jól van és minél előbb talál egy új ügynökséget, ami továbbviheti a karrierjét. Reménykedjünk benne, hogy hamar talál egy új céget és feltűnhet egy újabb sorozatban.

 

~ 2013. április 11. - Sunny ~

 

Lee Min Ho lesz Park Shin Hye sztárpárja a Heirsben



Sejtettük! Legalábbis, majdnem :D A hivatalos bejelentést a SALT ügynökség, Park Shin Hye cége tette meg, és a két sztár a tervek szerint együtt fog szerepelni az SBS közelgő doramájában.

A két színész Kim Eun Sookkal, azzal az íróval fog együtt dolgozni, aki a Gentleman’s Dignity és Secret Garden forgatókönyvét írta, valamint Kang Shin Hyoval, aki a Midason és a Tazzan dolgozott. A Heirs az év második felében fog vetítésre kerülni.

 

~ 2013. április 11. - Sunny ~

 

Yooh Ah In  az idősebb nőkhöz is vonzódik


Yoo Ah In elmondta, hogy sok idősebb női rajongója van! Az SBS One Night TV Entertainment műsorában, mikor megkérdezték, “Mit gondolsz, miért vagy ilyen népszerű a idősebb nők körében?” azt válaszolta, “Azt hiszem azért, mert egész csinos fenekem van.”

Azt is elmesélte, hogy 20 éves korában egy 30 éves nő is randizni hívta!

De megnyugtatta idősebb női rajongóit és azt mondta, nincs semmi baj az idősebb nőkkal, amíg azok nem bottal mennek. Yoo Ah In azt is bebizonyítototta, hogy kiváló férj lenne “bármit tudok főzni, különösképp a koreai ételeket”

 

~ 2013. április 10. - Sunny ~

 

Jang Ok Jung előzetes

 

~ 2013. április 8. - Sunny ~

 

Gu Family Book előzetes 2.

 

~ 2013. április 8. - Sunny ~

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre