Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Decemberi Dorama Mustra

Sajnos csak most készültem el az új mustra megírásával. A decemberi hónap is tartogat számunkra jó sorozatokat. Nektek melyik ígérkezik kedvencnek?

Goblin - december 2.

A 16 részes romantikus fantasy talán december egyik legjobban várt doramája. Az alaptörténet egy koboldról szól, aki egyben a lelkek védelmezője is, valamint egy kasszásról, aki amnéziában szenved. Mikor ők ketten együtt kezdenek élni , az egész világ a feje tetejére áll. A történet romantikus szálát eközben az adja meg, hogy a koboldnak feleségül kell vennie egy embert, hogy véget vessen az örök életének. A Kim Shin nevű koboldot Gong Yoo alakítja, míg Wang Yeot, a kaszást Lee Dong Wook. Eközben a női főszereplőket Kim Go Eun és Yoo In Na játszák majd. Kim Go Eun egy Ji Eun Tak nevű középiskolás lesz, aki még a legrosszabb helyzetben is próbál optimista lenni. A 19 éves Eun Tak a végén beleszeret a Gong Yoo által megformált 935 éves koboldba. Yoo In Na pedig Kim Sun lesz, vagy ahogy ő hívja magát Sunny, egy csirke üzlet tulajdonosa, akinek vidám személyisége és bája minden férfit elbűvöl. Továbbá fel fog még tűnni a sorozatban Yook Sung Jae, mint Yoo Duk Hwa, egy harmadik generációs chaebol örökös, aki egy igazi bajkeverő. Vendégszerplőként ezen kívűl még láthatjuk Kim Min Jaet és Kim So Hyunt is a drámába, mint királyt és királynét. Fontos megjegyezni, hogy a dorama íróje nem mást, mint Kim Eun Sook, aki a nagysikerű Descendants of the Sun, Heirs és Secret Garden sorozatokat is írta.
Előzetes: 01
 

The Sound of Your Heart - december 6.

A sorozat alapja az ugyanezen a címen futó weboon, ami egy webtoon író mindennapi életét mutatja be. Lee Kwang Soo játsza a felemelő sztorikat író Jo Seokot, míg testvérét Jo Joont Kim Dae Myung fogja megformálni. Jung So Min eközben Jo Seok barátnőjét, illetve későbbi feleségét alakítja majd Ae Bongot. A 20 részes mini dorama péntekenként fog leadni négy 15 perces részt.
Előzetes: 01 


The Birth of a Married Woman - december 9.

Egy rövid 10 részes romantikus vígjáték lesz az esküvő szervezés olyan részleteiről, amiről eddig még senki se beszélt. A két főszereplőt Lee Joon Hyuk és Yoo Seung Ah játszák. Sajnos nem sok mindent lehet találni a sorozatról a neten. Valószínűleg azért mert elég webdrámaszerű.
Előzetes: 01 
 

Solomon’s Perjury - december 9.

A 12 részes iskolai krimi egy japán regényen, illetve tévé sorozaton alapul. A történet szerint karácsony reggelén egy fiú holttestét találják meg az iskolában. A rendőrség szerint öngyilkosság volt, mégis egy névtelen cédula azt írja, hogy gyilkosság történt. Ekkor veszi a kezébe egy diáklány, Go Seo Yun a dolgokat, hogy megakadályozza a további káoszt. A bátor diáklány szerepét Kim Hyun Soo kapta, aki egyúttal a holttest felfedezője is, úgy dönt tárgyalást szervez, hogy megoldja az ügyet. A doramában rajta kívül fel fog tűnni még Jang Dong Yoon, akit a halott fiú megölésével vádolt Ji Hoont játsza, illetve Jo Jae Hyun is, aki ügyvéd illetve egyben Ji Hoon nevelőapja, és egy szörnyű titok örzője.
Előzetes: 01 02 
 

 Hwarang: The Beginning - december 19.

A 20 részes romantikus történelmi sorozat a Silla királyságban játszódik és a hwarangok életét, szenvedélyét és szerelmi történetét meséli el. A doramában Go Ara mellett több jóképá színész is helyet kapott: Park Seo Joon, Park Hyung Sik, Choi Minho, Do Ji Han, Jo Yoon Woo és Kim Tae Hyung (V). Park Seo Joon játsza a férfő főszereplőt, Sunwoo Rangot. Park Hyung Sik eközben Sam Maek Jongot, a későbbi Jinheung királyt alakítja (akit a Silla királyság ékkövéből ismerhetünk). Go Ara fogja megformálni Ah Rot, akibe mindkét férfi beleszeret. Minho egy nemesi család sarja, Soo Ho lesz, aki pozitív, magabiztos személyiség, illetve jó kardforgató. Do Ji Han, Ban Ryut, Jo Yoon Woo Yeo Woolt, illetve V Han Sungot játssza majd. Nos, egyelőre a sorozat tényleg hasonlít egy kicsit a Scarlet Heartra, csak most sillai köntösben tálálva nekünk.
Előzetes:01  02
 

~ 2016. december 1. - Sunny ~

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre