Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Kérdőív eredményének összefoglalása

Halihó, kedves látogatók! Remélem, mindenkinek jól telnek az ünnepek! Ahogy ígértem, 24-én lezártam az oldallal kapcsolatos kérdőívet, de sajnos csak most jutott rá diőm, hogy összesítsem az eredményeket.

Összesen 47-en töltöttétek ki, azt hiszem ez elég jó arány.

Készítettem továbbá két diagrammot: az egyiket arról, hogy milyen sűrűn látogatjátok az oldalt, a másikat pedig arról, hogy hogy találtatok rá.

Az elsőből kiderül, hogy a többség hetente többször is felkeresi az oldalt, vagy legalábbis hetente. Vannak, akik minden nap benéznek, vagy akár naponta többször is. Emellett kevés az olyan, aki csak havonta látogatja, olyan pedig nincs is, aki 2-3 havonta nézne be.

A második diagram szerint, a legtöbben e Google segítségével találtatok rá az oldalra, ebből is látszik, hogy a Google a barátunk. De voltak olyanok, akik más oldalon, a gportál, vagy valamilyen egyéb módon bukkantak rá.

Nagyon örültem neki, hogy az elégedettségi mutatón az oldal 5 pontból 4,7-et kapott, én pedig szerkesztőként 4,72-t. Bár az utóbbi egy hónapban úgy érzem, nem nagyon érdemeltem ezt meg, de nagyon köszönöm nektek.

Ezen kívül kiderült, hogy a legtöbben azért szeretitek az oldalt, mert naprakész, friss hírekkel szolgál az új sorozatokról, filmekről, továbbá sokan emeltétek ki az igényes szép külsejét.

Opcionális kérdésként volt feltéve, hogy adjatok ötletet, mivel lehetne jobbá tenni az oldalt. Most felsorolom ezeket az ötleteket és válaszolok is rájuk.

1) Sok helyen a sorozatokra vagy színészekre koncentrálnak, szívesen olvasnék olyan összeállítást, ahol a forgatókönyírókról van szó felsorolva a drámáikkal.
Jó ötlet, a jövőben írni fogok egy cikket a népszerűbb forgatókönyvírókról.
2) Sokat segítene a fellelhetőségben egy hiperhivatkozás(ok), hogy melyik dorama hol található meg magyar felirattal.
Azt hiszem, az ázsiaékkövein ezeket megtaláljátok, így én ezzel nem szeretnék foglalkozni, de ha nem találtatok valamelyik sorozathoz magyar feliratot, szóljatok és segítek a keresésben.
3) Annyi a hír rajta, hogy egy kereső igencsak elkélne rajta. Ha egy konkrét dolgot keresek, nem tudok hogyan.
A jövőben fogok kitenni egy Google keresőt az oldalra, hogy könnyebben eligazodjatok.
4) Koreával kapcsolatos érdekességek.Vagy érdekes hírek. K-pop sztárokról hírek. :D
Ez az ötlet is megvalósítható. ;)
5) Én szívesen nézném itt a filmeket online!
Először is az oldal főként a hírekre irányul, ahhoz hogy itt tudjátok nézni a sorozatokat online, nagy munkát igényelne, ezen kívül nem hiszem, hogy a fordítók jó szemmel néznék, hogyha feltölteném a doramákat az ő általuk készített feliratokkal. Ha online szeretnétek nézni a sorozatokat, nézzetek be sorozatbarátra, mozicsillagra és a hasonló online filmnézős oldalakra.
6) Kiváncsi vagyok a sztárok magánéletéről, vagy milyen filmben ,sorozatban fognak szerepelni a közeljövőben stb.
Ezekről általában szoktam írni. :)
7) nagyobb betűnagyság
Egyszer már próbáltam, de rendkívül zavart a nagyobb betű, ha viszont kicsinek találod a betűket, a böngészőben a Nézet menünél ha rámész a Nagyitásra, már nagyobb is lesz minden. :D
8) konkrétan a bejelentkezési ablak kiemelését kellene elötérbe helyezni. Elég nagy probléma a legtöbb kapcsolodó oldalon ennek megtalálása.
Kiemelhetem, de igazából nem értem, miért kellene, hiszen nem szükséges beregisztrálni az oldalra, mert ugyanazt a tartalmat látják mind a regisztrált és nem regisztrált látogatók.
9) Azzal hogy a doramákat az oldalon is lehesen nézni online magyar feliratal.
Ezt az 5-ös pontnál megválaszoltam.

Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet! Természetesen jutalmatok nem marad el, ugyanis a kitöltötők között kisorsolok egy Boys Over Flowers-ös és Descendants of the Sun-os nyakláncot. A sorsolás eredménye fent lesz majd az oldalon. A két szerencséssel pedig emailen keresztül felveszem majd a kapcsolatot.

Még egyszer köszönöm a közreműködéseteket és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket valamint Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

~ 2016. december 26. - Sunny ~

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon