Bővebb leírás a Missing Nine karaktereiről
|
Először is a héten derült ki, hogy a Missing Nine című dorama január 12-én egy különleges epizóddal kezd. Ebben a részben megismerkedhetünk majd a stábbal és különböző színfalak melletti titkokakat is megtudhatunk. A dorama első része csupán január 18-án fog kezdődni. Ezen kívül ma további információkat hoztam nektek a egyes karakterek jellemét illetően.
Seo Joon Ho (Jung Kyung Ho): Egykor híres zenész volt, bandájának ő volt a vezetője, azonban különféle botrányok miatt a karrierje széthullott és már csak egy D-listás sztárocska. Most pedig attól fél, hogy a repülőgép szerencsétlenség miatt újra eltűnik a köztudatból.
Ra Bong Hee (Baek Jin Hee): Ő Seo Joon Ho legújabb stylistja és ez az első repülőútja a tengerentúlra. Négy hónappal a baleset után ő lesz az egyetlen túlélő és egyben az egyetlen szemtanú is, aki elmondja mi történt a repülő szerencsétlenség után.
Jung Ki Joon (Oh Jung Se): Seo Joon Ho hűséges menedzsere, aki piócaként tapad hozzá. Egy melegszívű nagybácsi megjelenését kelti, aki a támogatás és az igazság irányadójaként szolgálhat a többi áldozat számára.
Choi Tae Ho (Choi Tae Joon): Egykoron ugyanabban a bandában zenélt, mint Seo Joon Ho, de aztán színésznek állt. A baleset igazi balszerencse számára és a csalódottsága nagy feszültséget fog okozni a szigeten.
Ha Ji Ah (Lee Sun Bin): Igazi sztár színésznő, aki ugyanannál az ügynökségnél tengeti napjait, mint Seo Joon Ho és Choi Tae Ho. Őszinte és üdítő személyiség, de a szigeti élet igazi szenvedést jelent számára, ahogy próbálja megőrizni féltett titkát a többiek elől.
Lee Yeol (Chanyeol): Szintén Seo Joon Hoék bandájában zenélt annó, de most már sikeres szóló énekes és zeneszerző. Kedves személyiségével, ő lesz a hangulatfelelős a szigeten. Ezen kívül a többiek szemében ő testesíti meg a reményt.
Yoon So Hee (Ryu Won): Színésznő, akit mindenki a Hallyu Istennőjeként ismer. Feltűnő megjelenése ellenére, egyfajta múltbéli tartozása van. Rajta keresztül megláthatjuk, hogyan változik meg egy ember, miután már nem látja maga előtt a jövőjét.
Hwang Jae Gook (Kim Sang Ho): Annak az ügynökségnek az elnöke, ahová a legtöbb fent említett sztár tartozik.
Tae Ho Hang (Tae Hang Ho): Az elnök odaadó szolgája. Sem ő sem főnöke nem volt még olyan kaotikus helyen, mint egy lakatlan sziget. Ezért biztosan sok vicces pillanatra számíthatunk, mikor megpróbálnak alkalmazkodni az új környezethez.
|
~ 2017. január 7. - Sunny ~ |
|
Mi az h egyetlen túlélő?????
Akkor a kedvencem akiért megnézném a sorit meghal? Jááá