Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Júliusi Dorama Mustra 1.

Hihetetlen, hogy megint el telt egy hónap, a július aztán bővelkedni fog az új doramákban, úgyhogy bizonyára mindenki találni fog magának kedvére valót. Egyenlőre most csak egy fél mustrát hoztam nektek, a másik felét majd kicsit később hozom.

Bride of the Water God - július 3.

A 16 részes sorozat egy manhwa alapján készült, ami ugyanezen a címen fut és nálunk is kiadták A vízisten menyasszonya címen. A mahwa és a dráma között annyi az eltérés, hogy míg az előbbi a történelmi időkben játszódik, az utóbbit a készítők a modernkori Szöulban álmodták meg. A történet Habaekről a vízistenről, illetve egy So Ah nevű pszichiáterről szól, aki végül a vízisten szolgája lesz. A főszerepeket Nam Joo Hyuk és Shin Se Kyung játszák, de feltűnik még a doramában Gong Myung és Krystal is, akik szintén istenek lesznek, valamint Im Joo Hwan, mint egy kedves, őszinte, ugyanakkor rejtélyes férfi. A sorozathoz már számos előzetes és kép kijött, akinek felkeltette az érdeklődését, nézze meg őket.
Előzetes: 01  02  03  04  05  06  07  08  09
 

School 2017 - július 17.

A School doramák már 1999 óta futnak, az legutolsót 2015-ben láthattuk Kim So Hyun, Yook Sungjae és Nam Joo Hyuk főszereplésével. Sikerük töretlen, hiszen igyekeznek bepillantást adni a középiskolás diákok életébe, bemutatva a mindennapi problémákat, melyekkel meg kell küzdeniük. Az új évadban, ami 16 részes lesz, a főszerepet a gugudan Kim Sejeongja fogja alakítani, akinek karaktere Ra Eun Ho lesz, egy vidám gimnazista lányt, aki arról álmodik, hogy bejut egy rangos egyetemre és ott randizik első szerelmével. De sajnos a jegyei ezt nem teszik lehetővé. A két férfi főszereplőt Kim Jung Hyun és Jang Dong Yoon fogják játszani. Kim Jung Hyun karaktere Hyun Tae Woon lesz, egy felelőtlen, lázadó diák, akit egy amerikai iskolából helyeznek át a koreai gimnáziumba, miután onnan kicsapják.Jang Dong Yoon eközben Song Dae Hwit fogja játszani, egy látszólag tökéletes diákot, aki szinte mindenben jó és ha kell, segít a gyengébbeknek, de szíve mélyén arra vágyik, hogy befolyásos szülei legyenek. Fel fog tűnni még a doramában Kim Hee Chan, aki egy olyan diákot fog játszani, akinek az apja neves ügyész, épp ezért nagy nyomás helyeződik rá a jegyei miatt, míg Han Joo Wan osztályfőnökként, Han Sun Hwa pedig rendőrtisztként fog szerepelni.
Előzetes: 01


The King Loves - július 17.

A The King Loves egy előre leforgatott 40 részes dorama, 35 perces epizódokkal. Egy romantikus történelmi sorozat, ami egy regényen alapul, melynek ugyanez a címe és három személy életét követi nyomon a Goryeo dinasztia idején köztük egy fiatal királyét, az ő legjobb barátjáét, illetve egy nemes ember lányáét. Siwan alakítja Goryeo koronahercegét, Wont, aki arra vágyik, hogy területeket hódítson meg, míg Yoona a gyönyörű Eun Sant játsza, aki az egyik leggazdagabb nemes lánya. Hong Jong Hyun eközben Wang Lint fogja megformálni, aki Im Siwan karakterének egyetlen barátja és egyben testőre. S bár Wang Lin és Won elválaszthatatlan barátok, de mi történik, ha mindketten beleszeretnek Eun Sanba?
Előzetes: 01


Man Who Dies To Live - július 19.

Egy 48 részes dorama, 35 perces epizódokkal, ami a család fontosságát igyekszik bemutatni. A történet a '70-es években kezdődik, mikor a főhős Jang Dal Goo a Közel-Keletre utazik és ott sikerre tesz szert. Később viszont visszatér Koreába és találkozik lányával, Lee Ji Younggal, aki feltörekvő író és férje is van már. Choi Min Soo alakítja, a sikeres Jang Dal Goot, míg Kang Ye Won az ő lányát. Shin Sung Rok pedig Ji Young férje lesz, aki jóképű irodai dolgozóként keresi kenyerét. A Man Who Dies To Live egy vicces, ugyanakkor szívmelengető sorozat lesz.
Előzetes:  01


Reunited Worlds - július 19.

A Renuited Worlds valójában, a korábban Into the New World címen ismert dorama, ami 40 részes lesz, szintén 35 perces epizódokkal. A főszerepeket Yeo Jin Goo és Lee Yeon Hee játszák. A sorozat egy romantikus fantasy lesz, ami két gyerekkori barát történetét meséli el, akik ugyanabban az évben születtek, mégis teljesen máshogy öregednek, így míg az egyikük 18 a másikuk már 31 éves. További szereplőként fog feltűnni a drámában Ahn Jae Hyun, Jung Chaeyeon, Lee Shi Un, Park Jin Joo és Ahn Gil Kang.
Előzetes: -

~ 2017. július 2. - Sunny ~

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.