Még nem kapták meg a fizetésüket!
|
A Beuatiful Mind stábja még nem kapta meg teljesen a fizetését a munkájáért. A doramát június 20-án kezdék, de az izgalmas előzetesek ellenére, nem volt túl nagy a nézettsége, ezért le is csíptek belőle pár epizódot. Szeptember 20-án jött a hít, miszerint a színészek még nem kapták meg a teljes fizetésüket, a gyártók állítólag mondták nekik, hogy a Chuseok miatt (ami szeptember 14-én kezdődött) lesz egy kis késés, de a pénzt még most sem kapták meg. Ezután jelentették be, hogy a fizetésüket nemcsak a színészek, de még senki nem kapta meg. A KBS ezután azt nyilatkozta, hogy a probléma hamarosan megoldódik, és már a tárgyalások utolsó szakaszában vannak a gyártó céggel.
|
~ 2016. szeptember 24. - Sunny ~ |
Tiltakoznak a rajongók a rövidítés ellen
|
Korábban már volt róla szó, hogy a Beautiful Mind című sorozat korábban véget ér a tervezetnél, sajnos végül ez a hír megerősítést nyert. A színészek és a stáb többi tagja kétségbeesett, hiszen ők még az alacsony nézettség ellenére is magabiztosak voltak, ez azonban elszállt, mikor a KBS bejelentette a rövidítést. A hírek szerint a csatorna eredetelig 12 epizódosra szerette volna a doramát, viszont az író, Kim Tae Hee ellenezte ezt, mert az hatással lett volna a történetre. A KBS azonba úgy tűnik, nem adta fel a korábbi befejezés lehetőségét, és végül 14 epizódban egyezett meg a készítőkkel. De a dráma rajongó nem akarják elfogadni ezt a döntést és petíciót indítottak a rövidítés ellen. A petícióban azt kérik, hogy a sorozat maradjon meg 16 részesnek, és ezen kívül kitér a színészek és a stáb tiszteletére is. A petíció elsősorban a nemzetközi rajongókban fogalmazódott meg és az írásakor már 500 támogatója volt. Aki alá szeretné írni, az itt megteheti.
|
~ 2016. július 24. - Sunny ~ |
Lehet, hogy előbb véget ér a Beautiful Mind
|
A közelgő olimpiai játékok miatt lehetséges, hogy a Beautiful Mind hamarabb véget ér, mint tervezték. A KBS azt nyilatkozta, hogy bár az olimpia miatt szóba jött, hogy korábban véget ér a Beautiful Mind című sorozat, a végleges döntést még nem hozták meg. A dráma producere eközben elmondta, hogy tudnak arról, hogy a KBS az olimpia vetítését illetően több tervvel is előállt, de ők nem tudnak arról, hogy a doramát lerövidítenék. A Beautiful Mind június 20-án kezdődött és átlagos 3-4%-os nézettséget produkál. Mivel a végső döntés még nem született meg, a sorozat rajongói még reménykedhetnek, hogy nem lesz rövidítés.
|
~ 2016. július 22. - Sunny ~ |
Beautiful Mind
|
Történet: Egy misztikus orvosi dráma egy pszichopata zseni idegsebészről. Kye Jin Sung (Park So Dam) az erőszakos bűncselekmények részlegén nyomozó, míg Lee Young Oh (Jang Hyuk) egy szívsebész, aki segéd professzor lesz a kórháznál. A dráma azt ígéri, hogy kibújik a szokásos orvosi drámák köntöséből és egy titokzatos történetet mesél el valakiről, aki ölni tud, valakiről aki életeket ment, valakiről, aki üldöz és valakiről, akit üldöznek.
Adatok:
Műfaj: Rejtélyes, Orvosi, Melodráma
Csatorna: KBS2
Részek száma: 16
Sugárzási idő kezdete: 2016. június 20.
Vetítési idő: Hétfő & Kedd 22:00
Előzetes: - 1 - - 2 - - 3 - - 4 - - 5 -
|
~ 2016. június 19. - Sunny ~ |
Júniusi Dorama Mustra
|
Kicsit későn jelentkezek most a júniusi sorozatokkal, főleg úgy, hogy már a júliusit kéne írnom, de sebaj, az is nemsokára meglesz :D
38 Task Force - június 16.
A 16 részes sorozat egy különleges csoportról szól, ami zsarukból és bűnözőkből áll. De ez alkalommal az ex-rosszfiúk csalási és megtévesztési képességeiket arra használják, hogy segítsenek elkapni az adócsalókat. A doramában főszerepet játszik Seo In Gook, az SNSD Sooyoungja és Ma Dong Seok. Seo In Gook karaktere Yang Dong Jo lesz, egy szexi, sármos és okos svindler, aki emellett rendkívül bőbeszédű is. Ma Dong Seok eközben Baek Sung Ilt alakítja, az adóbehajtók őszinte és igazságos főnökét. Sooyoung pedig Chan Sung Hee lesz, egy köztisztviselő az adócsalási osztályról, aki megrögzötten ragaszkodik a szabályokhoz. Kicsit ismerős ez a „rosszfiúkból jófiúk” dolog, azt hiszem a Bad Guys volt ehhez hasonló, de ez persze nem jelenti azt, hogy a történet ugyanúgy fog haladni. Majd meglátjuk.
Előzetes: 01 02 03 04
Doctors - június 20.
A Doctorsról korábban már írtam, de most még egyszer összeszedem akkor. A Doctors című 20 részes orvosi dorama azt mutatja be, hogy lesz egy bajkeverő lázadóból odaadó orvos. A sorozatban négy főszereplő láthatunk majd, akiket Kim Rae Won, Park Shin Hye, Yoon Gyun Sang és Lee Sung Kyung alakítanak. Park Shin Hye Yoon Hye Jungot fogja alakítani, aki egy gengszterből lett orvos, és nehezen nyitja meg a szívét másoknak. Kim Rae Won karaktere eközben Hong Ji Hong lesz, aki egy karizmatikus és becsületes idegsebész, illetve Hye Jung mentora, akivel később egymásba szeretnek. Yoon Gyun Sang karaktere a gazdag és szabadszellemű Jung Yoon Do lesz, aki idővel szerelmes lesz Hye Jungba. Lee Sung Kyung pedig a csinos és okos Jin Seo Woo lesz, aki ezüst kanállal a szájában született, egy gazdag család egyetlen lányaként. Rajtuk kívül szerepelni még a drámában Ji Soo és Kim Min Seok is. Hát, kíváncsi leszek, nem emlékszem, hogy valaha is zűrös gengszterként láttuk volna Park Shin Hye-t, vagyis nem rémlik, úgyhogy másért nem is, ezért biztosan bele fogok nézni.
Előzetes: 01 02 03 04
Beautiful Mind - június 20.
A 16 részes sorozat egy zseniális idegsebészről, Lee Young Ohról szól, akit Jang Hyuk alakít. Úgy néz ki, mostanában divatba jöttek az idegsebészes doramák, viszont ez kicsit másabb, mint a Doctors. Lee Young Oh ugyanis egy agyi sérülésnek köszönhetően nem képes az empátiára. Rendkívül jó a logikája és ügyesen következtet, azonban kollégái és páciensei felé olyan, mint egy jégcsap. De egy nap minden megváltozik, mikor egy betege bizarr körülmények közt meghal és újra elkezd emberséget érezni. A női főszerepet Park So Dam játssza majd, karaktere egy forgalmi rendőr, Gye Jin Sung lesz. A sorozatban továbbá fel fog még tűnni Park Se Young, Yoon Hyun Min, Oh Jung Se, Ryu Seong Soo, Yoo Jae Myun és rajtuk kívül még sokan mások is.
Előzetes: 01 02 03 04 05
Wanted - június 22.
A 16 részes thriller sorozat egy híres színésznőről szól, akinek elrabolják a fiát és azért, hogy megmentse különböző feladatokat kell teljesítenie, de mindezt egy valóság show élő adásában egy egész ország szeme láttára. Az aggódó anyát, Jung Hye Int, Kim Ah Joong alakítja, továbbá főszerepet kapott még Ji Hyun Woo, aki egy elszánt nyomozót fog játszani, valamint Uhm Tae Woong is, aki a valóság show markáns producereként fog feltűnni. Szerintem elég érdekesen hangzik eddig a történet, legalábbis az én figyelmemet sikerült felkeltenie.
Előzetes: 01 02
|
~ 2016. június 15. - Sunny ~ |
|