Today’s Love előzetes
|
Ha már így szóba került Lee Seung Gi új filmje, hoztam nektek róla egy előzetest. A film egy középiskolai tanárról (Lee Seung Gi) szól, aki beleszeret egy meteorológusba (Moon Chae Won). A film majd januárban kerül a mozikba. A filmben rajtuk kívül még fel fog tűnni az After School Lizzyje, valamint a Brown Eyed Girls Ga Inja is.
|
~ 2014. december 2. - Sunny ~ |
Lee Seung Gi és Lim Ji Yeon visszamondták
|
Úgy látszik ez a nap csak ilyen híreket tartalmaz, itt is visszamondanak egy szerepet, ott is visszamondanak egy szerepet... Lee Seung Gi és Lim Ji Yeon végül visszautasította a Kill Me Heal Me című drámát. S bár már mindketten a tárgyalások közepén voltak, a menetrendjük miatt sajnálatos módon ott kellett hagyniuk a sorozatot. Lim Ji Yeon képviselője azt nyilatkozta, hogy a színésznő jelenleg a Treacherous Retainer című filmjének forgatásával van elfoglalva, és mivel a forgatási időpontok ütköznének, nem tud szerepelni a drámában. Ugyanezzel az indokkal állt elő Lee Seung Gi is, csak neki éppen a Today’s Love című filmjére kell koncentrálnia. A producerek most nem lehetnek könnyű helyzetben, hiszen a doramát januárra tűzték ki és addig már nincs sok idejük, szóval igyekezniük kell új színészeket találniuk a szerepekre. És akkor még azt nem is említettük, hogy néhány jelenet az USA-ban fog játszódni, tehát, még oda is el kell utazniuk.
|
~ 2014. december 2. - Sunny ~ |
Kill Me Heal Me szereplők
|
Az elmúlt pár hétben nem voltam túl aktív. Ezt gondolom ti is észre vettétek. A szalagavatóra készültem, de mivel most már véget ért, visszatérek az oldalra, és szeretném az eddigi híreket is pótolni. Először is Lee Seung Gi cége megerősítette, hogy a színész már tárgyalásokat folytat a Kill Me Heal Me című dorama férfi főszerepeért. A dráma egy doktornő és egy nagyvállalat örökösének kapcsolatáról fog szólni, aki többszörös személyiségzavarban szenved. A bipoláris zavarban szenvedő doktornő szerepét végül egy újonc színésznőnek, Lim Ji Yeonnak adták, akit az Obsessed című filmből ismerhetünk. Ezen kívül a doktornőnek lesz egy zseni író ikertestvére is, Orion, akit Park Seo Joon fog alakítani. A Kill Me Heal Me-t majd januárban láthatjuk a Mister Baek után az MBC-n.
|
~ 2014. december 1. - Sunny ~ |
Lizzy debütál a nagy képernyőn
|
Az After School Lizzyje ezúttal a nagy képernyőn is debütálni fog, még pedig Lee Seung Gi és Moon Chae Won mellett. A film címe Today’s Love. Lizzy Min Aht fogja alakítani, egy aranyos és életvidám lányt, aki élettel tölti meg a filmet. Lee Seung Ginek szintén ez az első filmszerepe, ő Junsut fogja alakítani, akinek általában azért érnek véget kapcsolatai, mert túl sokat ad. Moon Chae Won emelett egy Hyun Woo nevű meteorológus nőt fog alakítani, akinek igen csak éles a nyelve és elég agresszív. Rajtuk kívül még fel fog tűnni a képernyőn Park Eun Ji és a T-ara extagja, Hwayoung is. A film forgatása már elkezdődött és a premierje valamikor 2015-ben lesz majd.
|
~ 2014. augusztus 5. - Sunny ~ |
Idén is készülnek a sztárok a besorozásra
|
Eljött az idő, hogy újra elbúcsúzzunk kedvenc hírességeinktől, a katonai szolgálat miatt. Február 17-én a Fővárosi Rendőrség felfedte, hogy Yoo Ah Int, a Super Junior Sungminját és a Supernova Sungjeját kiválasztották, mint lehetséges jelölteket, akik a rendőrségi alakulatban fognak szolgálni, besorozott rendőrként. Kiderült, hogy a meghallgatottak közül, összesen nyolc embert választottak ki, akik a 47. Szöuli Rendőrség Különleges Egységénél szolgálhatnak. Yoo Ah Int, Sungmint és Sungjet tehát kiválasztották. Akik úgy döntenek, hogy a katonai szolgálatot a Szöli Rendőrségnél akarják letölteni, azoknak május és augusztus között kell bevonulniuk. Mindegyik híresség ügynöksége azt nyilatkozta, hogy még nem végleges a döntés, miszerint bevonulnak. Choi Jin Hyuk szintén volt a meghallgatáson, de még nála sem biztos minden. A legújabb lista szerint, egyébként még kilenc híresség esélyes arra, hogy idén vonul be. És nem is akármilyen sztárokról van szó, rajta van a listán Jang Geun Suk, Kim Hyung Joong, Kim Soo Hyun, Lee Min Ho, a JYJ fiúbanda, vagyis Park Yoo Chun, Kim Jae Joong és Kim Junsu, valamint Jung Yunho és Lee Seung Gi. A rajongók szíve máris könnyeket hullat. Dél-Koreában valamennyi férfinak 18 és 35 év között kötelező katonai szolgálatot kell teljesítenie. A szolgálati idő a katonai ágazattól függ: tengerészgyalogság - 21 hónap, haditengerészet - 23 hónap, légierő - 24 hónap. A nem aktív szolgálat, mint például a közszolgálat 24-36 hónap. Azok a sportolók, akik az olimpián érmet nyernek vagy aranyérmet nyernek az Ázsiai Játékokon felmentést kapnak, de még így is teljesíteniük kell a 4 hetes alapképzést.
|
~ 2014. február 23. - Sunny ~ |
Yoona ♥ Lee Seung Gi randiznak!
|
Egész Koreát felrázta a hír, hogy Yoona és Lee Seung Gi egy párt alkotnak. Még tavaly októberben jöttek ki képek a titkos találkozóikról. (Kép) Ezt a képet azután csinálták, miután Lee Seung Gi felkészült a japán koncertjére. Yonnát ekkor egy Samsung-dongi apartmannál látták, ahol Lee Seung Gi felvette. Ezután elmentek a Han folyóhoz és egy órát ott töltöttek. A Dispatch Korea azt állítja, októberben és novemberben és többször találkoztak. Ezt azt mutatja, hogy már 4 hónapja találkozgatnak. Yoona ügynöksége és Lee Seung Gi képviselői is megerősítették a hírt, miszerint ők ketten randiznak. Lee Seung Gi ezelőtt már többször is kijelentette a tévében, hogy Yoona számára az ideális nő, ezért most biztosan nagyon boldog, hogy vele randizhat. Gratula nekik!
|
~ 2014. január 2. - Sunny ~ |
|