Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Júliusi Dorama Mustra 3.

Time - július 25.

A Time egy 32 részes melodráma lesz, középpontjában egy férfival, akinek szembe kell néznie a halállal, de utolsó napjaiban mindent elkövet, hogy segítsen annak a nőnek, akinek tönkretette az életét. A két főszerepet Kim Jung Hyun és Seohyun játszák. Kim Jung Hyun alakítja Cheon Soo Hot, a W Csoport tökéletes örökösét és egyben a cég leányvállalatánál lévő étterem igazgatóját. Seohyun karaktere az életvidám Seol Ji Hyun lesz, aki a családfenntartó szerepét tölti be családjában már fiatalkora óta. Vakmerő, lojális és bármikor képes fellépni az igazságtalansággal szemben. Miután kidobják az egyetemről, igyekszik mindent megtenni, hogy elég pénzt keressen kistestvéreinek és munkanélküli anyjának. Fel fog tűnni még a doramában Kim Joon Ha, mint Ji Hyun barátja, Hwang Seung Eon, mint gazdag chaebol örökösnő, Kim Jung Tae, mint uzsorás, valamint Jeon Soo Kyung, mint Soo Ho mostohaanyja.
Előzetes: 01  02 
 

Witch's Love - július 25.

Az MBN új 16 részes romantikus vígjátéka boszorkányokról, akik próbálják megtapasztalni a szerelmet. A főszerepeket Yoon So Hee, Hyun Woo, és a VIXX Hongbinja játszák. Yoon So Hee egy minden lében kanál levesfutárt, Kang Cho Hongot fogja alakítani, aki valójában boszorkány. Az egyik főhős szerepét Hyun Woora osztották, az ő karaktere Ma Sung Tae lesz, egy jóvágású férfi, aki egy gyerekkori incidens óta fájdalommal él a szívében. Végül hogy teljesen legyen a szerelmi háromszög, ott lesz Hongbin is, aki egy webtoon írót, Hwang Jae Wookot fogja játszani.
Előzetes: 01  02  03

Dear Judge - július 25.

Az SBS új 32 részes sorozata, ami 32 perces epizódokból fog állni ismételten egy jogi dráma lesz ezúttal egy ikerpárral a középpontban. A sorozatban főszerepet kapott Yoon Shi Yoon és Lee Yoo Young. Yoon Shi Yoon kettős szerepet fog játszani, mivel két ikertestvér: Han Soo Ho és Han Kang Ho bőrébe fog bújni. Soo Ho és Kang Ho teljesen egyformák és mindketten rendkívüli intelligenciával rendelkeznek, mégis egészen más életet élnek. Soo Ho tiszteletreméltő bíró, aki mindent úgy csinál, ahogy a nagy könyvben le van írva, ezzel szemben Kang Ho egy visszaeső bűnöző. Mikor Soo Ho rejtélyes módon eltűnik, Kang Ho arra kényszerül, hogy átvegye testvére helyét a bíróságon. Lee Yoo Young karaktere eközben nt az Igazságügyi Kutató és Oktató Intézet egyik diákja lesz, aki sokkal többre értékeli a törvénynél az emberi méltóságot. Fontosabb szerepet játszik majd még a doramában a Hello Venus tagja, Nara, valamint Park Byung Eun. Nara egy bemondót, Joo Eunt fogja alakítani, aki egyben Han Soo Ho barátnője is, Park Byung Eun pedig Oh Sang Cheolt fogja megformálni, az Igazságügyi Kutató és Oktató Intézet örökösét.
Előzetes: 01  02 
 


My ID is Gangnam Beauty - július 27.

A 16 részes romantikus vígjáték Kang Mi Raeről szól, akit sokat piszkálnak a középiskolában külseje miatt, ezért mielőtt egyetemre megy, több plasztikai műtéten is átesik, amivel megszerzi magának a "Gangnami Plasztikszörny" becenevet.  A sorozat azt követi nyomon, hogy áll helyre Mi Rae önbecsülése, miután összebarátkozik egy jóképű sráccal, Do Kyung Sukkal. A két főszerepet Im Soo Hyang és az ASTRO tagja, Cha Eun Woo játsza. Rajtuk kívül fel fog tűnni még a doramában Dohee, Jo Woo Ri, Kwak Dong Yeon és Bae Da Bin is. Dohee karaktere Oh Hyun Jung lesz, Kang Mi Rae durva, ugyanakkor melegszívű gyerekkori barátja. Jo Woo Ri egy természetes szépséget, Hyeon Soo Aht fogja játszani, aki külsőre ártatlannak és kedvesnek tűnik, de korántsem az. Kwak Dong Yeon alakítja majd Do Kyung Suk szobatársát, Yeon Woo Youngot, aki kezdetben csak a külseje miatt szeret bele Kang Mi Raebe, de később érzései elmélyülnek és értékelni kezdi a lány figyelmes személyiségét is. Végül Bae Da Bin a diáktanács alelnökét, Kwon Yoo Byult fogja játszani, aki nagy népszerűségnek örvend mind a fiúk és mind a lányok körében is.
Előzetes: 01  02  03

~ 2018. július 23. - Sunny ~

 

Sorozat a rút kiskacsából lett plasztikszörnyetegről

A jTBC jövő hónapban új romantikus vígjátékot tűzött műsorra My ID is Gangnam Beauty címen. A dorama egy webtoon alapján készül, melynek ugyanez a címe. A történet Kang Mi Raeről szól, akit sokat piszkálnak a középiskolában külseje miatt, ezért mielőtt egyetemre megy, több plasztikai műtéten is átesik, amivel megszerzi magának a "Gangnami Plasztikszörny" becenevet. A sorozat azt követi nyomon, hogy áll helyre Mi Rae önbecsülése, miután összebarátkozik egy jóképű sráccal, Do Kyung Sukkal. A két főszerepet Im Soo Hyang és az ASTRO tagja, Cha Eun Woo játsza majd. Rajtuk kívül fel fog tűnni még a doramában Dohee, Jo Woo Ri, Kwak Dong Yeon és Bae Da Bin is. Dohee karaktere Oh Hyun Jung lesz, Kang Mi Rae durva, ugyanakkor melegszívű gyerekkori barátja, aki arról álmodik, hogy hiphop énekes lesz. Jo Woo Ri egy természetes szépséget, Hyeon Soo Aht fogja játszani, aki külsőre ártatlannak és kedvesnek tűnik, de korántsem az. Kwak Dong Yeon alakítja majd Do Kyung Suk szobatársát, Yeon Woo Youngot, aki egy kémiát tanuló végzős hallgató. Yeon Woo Young szegény családból származik és már több szakításon átesett pénzügyi helyzete miatt. Épp ezért nagy tapasztalattal rendelkezik a nők terén. Kezdetben csak a külseje miatt szeret bele Kang Mi Raebe, de később érzései elmélyülnek és értékelni kezdi a lány figyelmes személyiségét is. Végül Bae Da Bin a diáktanács alelnökét, Kwon Yoo Byult fogja játszani, aki nagy népszerűségnek örvend mind a fiúk és mind a lányok körében is. Viszont sokan fiús külseje miatt cseppet sem néznék lánynak. A dorama valamikor júliusban kerül műsorra.

~ 2018. június 29. - Sunny ~

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Október

The Beauty Inside (jTBC) ❤️🦄💙
12 Nights (Channel A)
❤️😄
One Hundred Million Stars Falling from the Sky 🔪😱

Room N9 (tvN) 🦄

Bad Papa (MBC) 💙⚽
Yeowoo Gaksibyeol (SBS) ❤️💙

The Greatest Divorce (?) 👪💙
Luther/Bad Detective (MBC) 🔪

That Moment When Time Stops (KBS) 🦄❤️

November

Boyfriend (?) ❤️💙
Fate and Fury (SBS) ❤️💙

Gyeoryong Goddess (tvN) ❤️🦄

Clean With Passion For Now (jTBC) ❤️😄

God's Quiz 5 (OCN)
💉🔪
Memories of the Alhambra (tvN) ❤️🦄💙

2019

Asadal (?) 🏯
Different Dreams (KBS) 🏯💉
Vagabond (SBS) 🔪😱

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Because It's My First Love (?)
😄
Absolute Boyfriend (?)
❤️😄🦄
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Hymn of Death (KBS) ❤️💙🎶
The Sound of Your Heart 2 (KBS) ❤️😄
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Melodráma 💙
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Sci-Fi 👽

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 

   

    
21/21  BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • The Miracle We Met (KBS2)
  • Wok of Love (SBS)
  • Investigation Couple (MBC)
  • About Time (tvN)
  • Miss Hammurabi (jTBC)
  • The Miracle We Met (KBS2)
  • Wok of Love (SBS)
  • Investigation Couple (MBC)
  • About Time (tvN)
  • Miss Hammurabi (jTBC)
  • Suits (KBS2)
  • Handsome Guy and Jung Eum (SBS)
  • Come and Hug Me (MBC)
  • Rich Man, Poor Woman (DramaX)
  • Suits (KBS2)
  • Handsome Guy and Jung Eum (SBS)
  • Come and Hug Me (MBC)
  • Rich Man, Poor Woman (DramaX)
  • Sketch (jTBC)
  • Goodbye to Goodbye (MBC)
  • Secret Mother (SBS)
  • Sketch (jTBC)
  • Rich Family’s Son (MBC)
  • Enemies From the Past (MBC)
  • Sunny Again Tomorrow (KBS1)
  • Happy Sisters (SBS)
  • Mysterious Personal Shopper (KBS2)
  • TV Novel – Waves, Waves (KBS2)
  • Shall We Live Together (KBS2)
  • Mistress (OCN)
  • Lawless Lawyer (tvN)
  • I’m a Mother too (SBS)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG