Még csak nemrég számoltam be a júniusi doramákról, de máris jön a júliusi felhozatal, úgyhogy most jócskán úszkálhatunk a jó kis sorozatokban. ;)
After the Show Ends – július 2.
A 8 részes minisorozat egy 20-as éveiben járó női irodai dolgozóról szól és az ő egyáltalán nem hétköznapi kettős életéről. A drámában szerepet kapott Ha Suk Jin, Yoon So Hee, a Girl's Day Yura-ja, a BTOB Minhyukja, és Ahn Bo Hyun is. A sorozatnak az a különlegessége, hogy a dorama és a valóság show műfajok keveréke.
Előzetes: 01 02
Uncontrollably Fond - július 6.
Az egyik legjobban várt dorama Kim Woo Binnal és Suzyval, amit már jóval ezelőtt beharangoztak. A 20 részes sorozat két fiatalról, No Eulről és Joon Youngról szól, akiknek gyerekkorukban el kellett válniuk egymástól, de később újra találkoznak. Míg No Eulből eközben dokumentumfilm producer lett, Joon Young híres színészé és énekessé vált. Joon Young vonzó és intelligens, habár egy kicsit nehezen kezelhető, No Eul pedig többre értékeli a pénzt az igazságnál, és bárkinek kezet csókol, aki felette áll. A sorozatban szerepet kapott még Im Joo Hwan, aki egy kedves és szerény osztályvezetőt, Choi Ji Taet fogja alakítani, valamint Im Joo Eun, aki egy befolyásos ember lányát fogja játszani. A dráma írója nem más, mint Lee Kyung Hee, akinek már számos melodrámát köszönhetünk, köztük a Nice Guyt vagy az I’m Sorry, I Love Yout. A doramát már előre leforgatták, ami mostanság nagy divattá vált a drámavilágban.
Előzetes: 01 02 03 04
The Good Wife - július 8.
A 16 részes jogi, politikai dráma egy sikeres ügyészről szól, akit egy politikai botrány miatt letartóztatnak, így felesége kénytelen újra ügyvédnek állni 13 év kihagyás után. A főszerepeket Yoo Ji Tae és Jeon Do Yeon játsszák, de feltűnik még a sorozatban Yoon Kye Sang, Kim Seo Hyung, Nana, Lee Won Geun, Kim Tae Woo és Park Jung Soo is. Jeon Do Yeonnak ez a dráma lesz a nagy visszatérése, hiszen 11 éve nem láthattuk őt egy sorozatban sem. Egyébként, aki még nem tudná, a The Good Wife a népszerű amerikai sorozat koreai változata, ami nálunk A férjem védelmében címen fut.
Előzetes: 01 02 03 04
Let's Fight Ghost - július 11.
Egy 16 részes dráma egy 19 éves diáklányról, Kim Hyun Jiról szól, aki egész életét tanulással töltötte, de végül egy baleset következtében meghal pont az egyetemi felvételi vizsga előtti napon. Azóta szellemként bóklászik, de aztán találkozik egy ördögűzővel, Park Bong Pallal, aki meghallgatja a szellemek történeteit és átsegíti őket a másvilágra. Kim Hyun Ji szerepét Kim So Hyun kapta, míg Park Bong Palt, Taecyeon fogja játszani. A sorozat egy webtoon alapján készül, melynek ugyanez a címe és vagy 700 millió olvasót vonzott. A doramában megjelennek romantikus és vígjátékszerű elemek is, megfűszerezve egy kis horrorral.
Előzetes: 01 02
W - július 20.
A 16 részes sorozat egy romantikus melodráma, ami egy hihetetlenül gazdag férfiról Kang Chulról és egy kíváncsi sebészről, Oh Yeon Jooról szól. Oh Yeon Joo apja eközben híres képregényíró, de egy nap eltűnik, s mikor Yeon Joo a boltjába ér csak egy férfit talál ott (Kang Chult) vértócsában. A férfi ekkor elrabolja és egy másik dimenzióba viszi. A főszerepeket Lee Jong Suk és Han Hyo Joo játsszák. A sorozatban feltűnik még Jung Yoo Jin, aki Han Hyo Joo riválisa lesz és Lee Tae Hwan is, aki pedig Kang Chul titkára és testőre lesz. A dráma írója Song Jae Jung, aki olyan nagysikerű doramákat írt, mint a Queen Inhyun’s Man és a Nine: Nine Times Time Travel. Emellett még egy érdekesség, hogy Han Hyo Joonak ez lesz az első sorozata, hat év kihagyás után, hiszen utoljára a Dong Yiban láthattuk.
Előzetes: 01
Age of Youth – július 22.
Egy 12 részes könnyed romantikus vígjáték, ami öt különböző fiatal egyetemista lány életét mutatja be, akik egy fedél alatt élnek. Főszerepben Han Ye Rivel, Han Seung Yeonnal, Park Eun Binnel, Ryu Hwa Younggal és Park Hye Sooval. A dorama nem ígér nagy világmegváltást, de attól még egy délutáni kikapcsolódásnak tökéletes lehet.
Second to Last Love – július 23.
A 20 részes sorozat a japán The Second Last Love című dorama koreai változata, ami egy 40 éves nőről, Kang Min Jooról szól, aki mindenáron változást szeretne az életében, valamint egy hasonló korú férfiról, Go Sang Shikről, aki semmin sem akar változtatni. Kim Hee Ae fogja alakítani tévés producer, Kang Min Joot, míg Ji Jin Hee lesz a városházán dolgozó köztisztviselő, Go Sang Shik, aki beleszeret Min Jooba. Továbbá feltűnik majd még a sorozatban Kwak Shi Yang, mint Sang Shik barátja, aki szintén szerelmes lesz Min Jooba, Kim Seul Gi, mint Sang Shik húga és Lee So Min, mint Sang Shik lánya. Nem igazán tudom, mire számítsak, egyenlőre a szokásos melodrámának tűnik, de majd meglátjuk, mit hoznak ki belőle.